| Elmaradt az újabb címvédés |
|
|
| Írta: Wisinger Tamás | |
| 2010. July 20. | |
|
A rendezvényt ezúttal Jenő-napra időzítettük, számítva a Diós-települések nemzetközi találkozójára érkező vendégtelepülések csapataira is. Számításunk nem jött be, hiszen a tíz állandó résztvevőnek számító tatabányai (a címvédők, Hard Guys néven) törökbálinti, fővárosi, és szomszéd települések együttesei mellett egyetlen ilyen csapat sem nevezett.
A torna, szokásokhoz híven, korán reggel kezdődött, de a nagy meleget így sem tudtuk elkerülni. Talán emiatt, talán a faluban folyamatosan zajló rendezvény miatt, idén mintha kevesebb néző lett volna kíváncsi a küzdelmekre, de ez a csapatokat nem nagyon zavarta, a megszokott elánnal vetették magukat a küzdelmekbe. Az első kör két ötös csoportban zajlott (melyekből az első két helyezett kerülhetett az elődöntőkbe). Az A jelű csoportban megye II-es csapatunk tagjait soraiban tudó Real Margit és a fiatalokkal felálló Mindent Bele gyorsan az ellenfelek tudtára adták, hogy nem nagyon hagynak beleszólást a továbbjutás kérdésébe. Egymás elleni mérkőzésük során 3-1 arányban a rutinosabb Real Margit került ki győztesen, így ő végzett a csoport élén. A B jelű ötös fogatban a címvédő Hard Guysnak jobban meg kellett küzdenie az elődöntőbe kerülésért: az első mérkőzésen elért döntetlen után még a csoport utolsó meccsén is veszélyben forgott a továbbjutásuk. Ott sikerült megverniük a jó erőkből, többnyire rétsági fiatalokból álló, addig 100%-os, vicces nevű Royal Fröccs csapatát (akik ezzel második helyen végeztek a csoportban). Így végül csoportelsőként az A csoport második helyezettjével, a Mindent Bele csapatával találkoztak. A másik párosításban így értelemszerűen a két „királyi gárda", a Real Margit és a Royal Fröccs mérkőzött, amit még véletlenül sem nevezhettünk sörmeccsnek. A címvédő és a fiatalok elődöntőjén sokáig a Mindent Bele vezetett, ám végül - ha csak egy öngóllal is - de kénytelenek voltak megadni magukat a Hard Guysnak, akik így újra közel kerültek a CivilDió kupa elhódításához. A másik ágon a tét rányomta a bélyegét a meccsre, egyik csapat sem akart igazán kockáztatni, így gólnélküli kétszer 10 perc után büntetőkre került sor: az első három büntetőt mindkét csapat elhibázta, végül nyolc kör után, 3-2-vel a Royal Fröccs csapata került döntőbe. Ezzel a helyosztókon megismétlődtek a csoportkörök rangadói. A kisdöntőben a Mindent Bele fiataljai a hőség segítségére siettek és még jobban megizzasztották a Real Margitot. A rendes játékidőben itt sem született döntés, 1-1 után ismét büntetők következhettek, ahol a Real Margit újra alulmaradt és a Mindent Bele örülhetett a bronzéremnek. A döntő vártnál simább és gól gazdag mérkőzést hozott, ám meglepetésre a többszörös címvédő volt a szenvedő alany. A rétsági fröccskedvelők meglehetősen könnyedén, 4-1-re verték a tatabányai Hard Guyst, így egy évig a szomszéd városba került a vándorkupa. Összességében elmondható - többek (köztük a játékvezetők) egybehangzó véleménye alapján -, hogy ez volt az eddigi legsportszerűbb, legkiegyenlítettebb, és játék tekintetében legszínvonalasabb CivilDió Vándorkupa. Ezt az is jelzi, hogy az egyébként kiváló góllövő hírében álló Pergel Csaba idén „csak" 7 góllal tudta megterhelni az ellenfelek kapuját és elhódítani a gólkirályi címet. Neki és a győztes csapatnak is gratulálunk, valamint minden csapatnak köszönjük az egész torna során tanúsított sportszerű hozzáállást!
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül segítőink, támogatóink mellett sem! Köszönet jár: a Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak, akik nap folyamán gyakorlatilag megmentették a sportolókat és rendezőket azzal, hogy kétszer is frissítő vízzel járultak hozzá a perzselő nap elviseléséhez; a Diósjenői Sport Egyesületnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a sportpályát, labdákat valamint az öltöző épületét; Vámos Andrásnak, hogy idén is ingyenes strandbelépőket biztosított a résztvevő csapatok számára; Marton Szilárdnak (Marton pékség), a töménytelen mennyiségű zsíros kenyér alapanyagért; a Szentgyörgyi Általános Iskolának a plusz kapukért; végül, de nem utolsó sorban a CivilDió Egyesület elnöksége nevében szeretném megköszönni tagjainknak és közvetlen segítőinknek az előkészítésben és lebonyolításban való részvételt és áldozatos munkát!
A csapatok már kezdhetik a felkészülést a 2011-es tornára: Jövőre, ugyanitt!
A torna végeredménye: 1. Royal Fröccs 2. Hard Guys 3. Mindent Bele 4. Real Margit Gólkirály: Pergel Csaba 7 góllal
|
| < Előző | Következő > |
|---|
| « | < | Szeptember 2010 | > | » |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |