|
Írta: Kelemen Renáta
|
|
2007. June 07. |
Borongós reggelre ébredtünk május 27-én, de a gyerekeknek még a nap is
kisütött. Így délután kettőkor már verőfényes jóidő köszöntötte az
érkező családokat az általános iskola és az óvoda udvarán.
Gyereknap alkalmából ugyanis vetélkedők, programok és játékok várták az idelátogatókat. Állandó programként a gyerekek készíthettek gyöngyből ékszereket, krepp-papírból virágokat és repkedő pillangót. Volt arcfestés, kreszpálya, aszfaltrajz, és akinek kedve támadt, pónilóra is ülhetett vagy íjászkodhatott.
A gyerekek egy több állomásból álló vetélkedőn tehették próbára ügyességüket, ahol az óvónénik várták őket különféle izgalmas feladatokkal, az igazi hangulatot pedig a családi vetélkedő hozta meg, ahol öt csapat mérhette össze gyorsaságát, erejét, tudását.
A programok sorát futóverseny zárta, mely három korosztály leggyorsabb gyermekeinek hozta meg a győzelemmel járó oklevelet és jutalmat.
A rendezvény szervezőin túl többen hozzájárultak önzetlen segítségükkel ahhoz, hogy minél szebb élmény legyen ez a délután. Köszönjük ezt többek között Fricz Jánosnak, Tóth Ibolyának, Hoffmann A. Emesének, Schmittinger Zoltánnénak, Schmittinger Szabinának, Löffler Krisztinának és Serfőző Attilának.
A ma oly divatos „gyerekszórakoztató” programokon túllépve ezen a napon igazi vágya teljesülhetett itt a jövő nemzedékének: együtt játszhatott szüleivel.
|