Kezdőlap
Ami nincs lebetonozva... Nyomtatás E-mail
Írta: M.   
2007. September 09.
Néhány nappal ezelőtt megnéztem, hogy állnak a munkák a leendő könyvtár épületénél és megdöbbenéssel vettem észre, hogy egy félig betemetett szennyvízvcső eltűnt.

Mint ahogy azt már írtuk, megkezdtük a leendő könyvtár épületébe bevezetni a vizet és a csatronát. Mivel a munkák nem tudnak olyan gyorsan haladni, ahogy szeretnénk, ezért nem tudtuk végig betemetni az árkot, amiben a szerelvények mennek, egy két méteres szennyvízcsövet csak félig sikerült. Ez a szennyvízcső néhány nappal ezelőtt eltűnt.

A jelek szerint valakinek volt annyi ideje és kedve, hogy az amúgy már véglegesen összeillesztett, beragasztott csövet kiforgassa, kirángassa a helyéről és mint aki jól végezte dolgát, azzal az alig ezer forint értékű PVC csővel sárosan, csapzottan, saját faluja meglopásának tudatában elsétáljon onnan.

Igaz, hogy a cső feletti föld beomlik a mostani sok eső hatására és eldugítja a csatorna hálózatot - ami ugye néhány nappal, héttel az előtt készült el -, igaz hogy esetleg órák telnek el ismét a föld kiásásával és az esetlegesen megrongált másik elem kicserélésével...

Azt már csak remélni tudom, hogy megérte annyit dolgozni azzal az egy elemmel annak ellenére, hogy az az erőfeszítés, amit a kiemelésére fordított, más, pénzkereső  cselekedettel akár 5-10 ilyen idom megvásárlására elegendő forintot hozott volna a munkás embernek.

Továbbra sem áll módunkban mindent lebetonozni, lelakatolni és nem is fogjuk megtenni, mert amíg nem érzi mindenki (!) magáénak ezt a falut, amelyben éli mindennapjait a családjával, barátaival, addig továbbra is lesznek akik elvisznek mindent amit csak tudnak és lesznek, akik e felett elnéznek azzal, hogy ez nem az én problémám és becsukják maguk után a kaput, az ajtót, amit előtte rendesen lebetonoztak és lelakatoltak...

A felújítási, korszerűsítési munkákat továbbra is folytatjuk, minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy minél előbb megnyithassuk a falu lakói előtt a mozgókönyvtári szolgáltató helyet. 

 
< Előző   Következő >

Idézetek

"Nincs más testvérem, csak magyar. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom" /Dsida Jenő/
Tetszett a IV. DióFesztivál?
 

Eseménynaptár

« < Július 2010 > »
H K Sz Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Online felhasználók