Kezdőlap arrow Könyvtár arrow Könyvek a kapuban
Könyvek a kapuban Nyomtatás E-mail
Írta: M.   
2007. December 03.
knyvek.jpg

A diósjenői mozgókönyvtár ismét kapott egy könyvfelajánlást, melynek a módja igen egyedire sikerült, de mi mégis köszönjük. 

Vasárnap délután kaptam egy telefonhívást, mely szerint a könyvtár kapuja előtt egy „rakat" könyv található, amik közül már többen kiválasztották az őket érdeklő köteteket. Egy közelben lakó kedves ismerősünk úgy gondolta - helyesen - hogy nem a könyvtárból kerültek ki, hanem inkább oda szánták azokat, ezért hogy maradjon is az adományból, elvitte a maradékot magához. Így közel 20 kötet maradt a könyvtár számára.

Először is köszönjük a könyvfelajánlást illetve, hogy a felajánló elvitte a könyvtárhoz azokat. Sajnáljuk, hogy nem voltunk éppen ott, hiszen minden ilyet örömmel fogadunk, mert minden egyes kötet a község könyvtárát bővíti. Bár nagyon szeretnénk, de a heti kétszer két órán át tartó nyitva tartást egyelőre nem tudjuk meghosszabbítani - ez idő alatt tudjuk fogadni a könyveket -, de aki nem tudja megtenni, hogy elhozza a már megunt köteteket, azokért nagyon szívesen elmegyünk.

Annak is nagyon örülünk, hogy sokan szeretnek olvasni a falunkban - ez látszik abból is, hogy voltak, akik a könyvtár kapujába lerakott kötetek közül mazsoláztak. De mivel a könyvtár mindenki számára ingyenes ezért mindenki szíves figyelmébe ajánljuk, hiszen közel kétezer kötet közül válogathat minden látogató, sőt a könyvek száma folyamatosan bővül.

A diósjenői mozgókönyvtár címe: Diósjenő, Dózsa György út 81.

A diósjenői mozgókönyvtár nyitvatartási ideje:

                                                            csütörtök: 17-19 óráig

                                                            szombat: 16-18 óráig 

 
< Előző

Idézetek

"Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is." /Gyökössy Endre/
Tetszett a IV. DióFesztivál?
 

Eseménynaptár

« < Szeptember 2010 > »
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Online felhasználók

Jelenleg 18 vendég online