| Nemzetközi babérokért szállnak harcba ... |
|
|
| Írta: Börzsönyi Betyár | |
| 2008. January 21. | |
|
... pedig még csak 7-8 évesek. A Jenői Napló 2007. december havi számában már olvashattuk, hogy a diósjenői 2000-es és 2001-es korosztály milyen nagy sikereket
ért el labdarúgásban. Utóbbiak elsők lettek és ezzel maguk mögé utasították többek
között Balassagyarmat, Vác és az UTE csapatát is! Nem sokkal ezelőtt pedig azt
hallottam, hogy Olaszországba egy nemzetközi tornára készülnek. Ezzel kapcsolatban
Mazzonetto Maurizioval, két kis focista édesapjával beszélgettem.
Pontosan mi is lesz ez a torna, és honnan jött az ötlet, honnan a lehetőség? Egy évvel ezelőtt egy torinói barátommal beszéltem, aki Torinóban edző, hogy nem lehetne-e valamilyen kapcsolatot kialakítani. Mi szívesen kimennénk focizni, esetleg valamilyen kisebb tornán részt vennénk, és ők is eljöhetnének ide, Diósjenőre. Két - három hónapja felhívott a barátom telefonon, hogy lesz egy torna május végén, ahol a 2000-es és 2001-es korosztály is indulhatna. Ez a torna egy nagyszabású rendezvény, sok csapattal, több korosztálynak és nemzetközi. Ráadásul nem kell fizetni nevezési díjat sem, mert meghíntak bennünket. Ezt mondtam Csabi bácsinak (Józsa Csaba - edző), és azt is, hogy utána járok, hogy a legolcsóbban jöjjünk ki (szálloda, utazás, egyebek). Egyébként egy ilyen torna elég drága Olaszországban, kb. 200.000 Ft-ot kell fizetni a részvételért csapatonként. A két korosztályban 6-8 csapat lesz, itt még nincs olyan sok nevező. Az egész torna tizenöt napos, mi öt napot leszünk ott. Egy mérkőzés 3x15 perc lesz, kispályán, 4 + 1 felállásban. A pontos résztvevőket még nem tudjuk, mert a napokban fog megérkezni a hivatalos meghívó és akkor fogjuk megtudni a pontos menetrendet is.
Milyen jelentősége van ennek a tornának? A torna az olasz labdarúgó szövetség (FIGC) támogatásával történik, így nem egy kevésbé ismert rendezvényről van szó. Másrészt képviselik magukat a nagyobb csapatok is. A gyerekek szempontjából pedig azért lenne jó, mert ez egy lehetőség nekik. Lehet, hogy ez lesz az első és egyben az utolsó is. Aztán ott van a lehetősége, hogy itt lehet kapcsolatokat kiépíteni, és lehet hogy egy másik csapat meghív minket egy tornára és mi is szervezhetünk itthon egy tornát, ahová visszahívhatjuk ezeket a csapatokat.
Mikor lesz és hol? Május 28-án indulunk és június 3-án érkezünk haza, és mint már mondtam La Loggia-ban lesz, Torinó mellett.
Diósjenőről kik vesznek részt? Jönnek a gyerekek akik játszani fognak, és minden gyerekkel legalább egy szülő. Mivel még kicsik, szükséges, hogy legyen mindegyikkel egy felnőtt, aki felügyel rájuk. Van olyan család, ahol mindkét szülő eljön és jelezte még néhány érdeklődő, hogy ők is szívesen elkísérnének. Illetve van egy ismerősünk a Mix Magazinnál, és ő is jelezte, hogy ott lesz. Neki azért érdekes, mert egy vidéki kis csapat vesz részt egy ilyen tornán.
Milyen költségei vannak? Honnan teremtitek elő a szükséges pénzt? Mivel meghívást kaptunk erre a tornára, így nekünk az utat, a szállást és a kinti közlekedést kell fizetnünk. Ez összesen kb. hatvanezer forint összköltséget jelent fejenként. A szálloda felajánlotta, hogy nem kell egy összegben, előre kifizetnünk a szállást, hanem részletekben is fizethetünk. Minden költséget magunk állunk, persze keresünk támogatókat akik pénzzel vagy sporteszközzel támogatna. Jól jönne pl.: egy garnitúra melegítő vagy sporttáska, mert egy ilyen rendezvényen nem mutatnánk jól, ha mindenki más-más reklámszatyorral jelenne meg és abban vinné a felszerelését. Persze ez a legkevesebb, de azért jó lenne. A támogatásra azért is számítunk, mert van szülő, aki jelezte, hogy sajnos nem tudja előteremteni a szükséges összeget.
Köszönjük a tájékoztatást. 2008. május 28-tól június 3-ig szurkolni fogunk nektek! Hajrá Diósjenő! Hajrá Magyarország! Amikor hazatértek, várjuk a beszámolót!
|
| < Előző |
|---|
| « | < | Szeptember 2010 | > | » |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |