DióFesztivál 2007.
Írta: Vasas Mihály   
2007. June 24.
DióFesztivál 2007. október 13.

A Fesztiválra várjuk azoknak a kézműveseknek a jelentkezését, akik szívesen eljönnének és egy kis bemutató keretein belül ismertetnék meg a gyerekekkel – és az érdeklődőkkel – a kézművességük fortélyait. Valamint várjuk azokat – az elsősorban helyi, illetve környékbeli – őstermelők jelentkezését is, akik valamilyen helyi termékkel szeretnének megjelenni a DióFesztiválon. Helyet biztosítunk saját termékek bemutatására, árusítására. Olyan termelők jelentkezését várjuk, akik a helyi, hagyományos ételek, italok ill. helyi kézműves és hagyományos dolok, tárgyak készítésében jártasak.

Jelentkezni – és további információt kérni - az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen ill. valamely egyesületi tagnál lehet.